http://newrockreviews.blogspot.co.uk/2013/10/cd-review-trousers-freakbeat.html
Van egy találós kérdésem: Magyarország, rockzene. Jut bárkinek eszébe bármilyen híres zenekar? A 60-as 70-es évek gyerekei emlékeznek még talán az Omegára, a metálzene rajongóinak pedig az Ektomorf csenghet ismerősen. Na, még valami? Akkor adnék egy tippet: THE TROUSERS! A Freakbeat, az együttes harmadik albuma, kiritkánk tárgya, idén áprilisban jelent meg.
Miből áll a Freakbeat? Már a borítón látszik, hogy a trousers 60-as 70-es évek zenéjét, a késői Beatlest és az őket utánzó bandákat idézi. Kicsit visszhangzós ének, amitől az egész kicsit pszichedelikusan hat, torzított gitárhangok, se nem nyáladzás, se nem hardrock, basszus és dobok. A modern hangok rajongóinak ugyan érdektelen, a nosztalgiázni vágyóknak azonban annál megfelelőbb, bakelitről bizonyára elképesztő élmény.
Térjünk rá a dalokra: Az album az I Get Arounddal kezdődik, ami rögtön a hetvenes évek klasszikus rock világába repít minket. Remek aláfestés, hatásos ének, fülbemászó dallamok – minden, ami egy igazi korabeli számhoz kell. Aki ezt nemlátja, annak vagy a zenéhez nincs sok köze, vagy opportunista, aki már normálisan bólogatni se tud. Utóbbiak pedig még ott a taktus is. Aztán az egész a „Sister Sludge”-nál üt be igazán. A 90-es éve Metallicája jut eszembe, akik akkoriban távolodtak el a Stonestól. Micsoda dal, zseniális kezdés!
És ez így is folytatódik. A Fear of the city egy hihetetlenül találó rock-cím, az ember legszívesebben felülne a Harley Davidsonjára, hogy végigzötyögjön a 66-os úton. A klasszikus rock kedvelőinek bizonyára eddig sincs okuk a panaszra, de a felütés azt is meg fogja győzni, aki eddig nem tartotta sokra a klasszikus rockot. Aztán következik a névadó Freakbeat, kis tiszteletadással az intróban a Born to Be Wildnak. Csak finoman, de egyértelműen. Itt veszem először észre a visszafogott orgona hangot, ami eddig észrevétlenül lopta magát a dalokba (mint ahogy arra visszahallgatáskor fény derült).
Eddig a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején bolyongtunk, az Under the Wheel azonban még korábbra kalauzol minket. Nem is tudom, melyik Beatles albumba illen leginkább, talán inkább a Help!, mint a Revolver. A korai Beatles után a késői korszakukat idéző szám, az Electric Garden következik. Eszembe jut egyik kedvenc dalom, a Fab Four. Orgonaszólót is kapunk, a Come Together kezdő dallamára. A szám címét is telitalálat.
A Crackin’ Up Alone megint popposabb hangzású. Itt kicsit kifújhatjuk magunkat, persze nem túlságosan. Szükséges helykitöltő szám, hogy az album kicsit szellőssebb legyen. Ezt követi a HELLACOPTERS egykori énekesének, Nicke Anderssonnak a segítségével felvett Real Deep Groove, jó kis szólókkal. Nyilván nem meglepetés, hogy a hangzás is erősen a HELLACOPTERS-re hajaz, ami jelen esetben örömteli változatosság, és simán passzol a Freakbeat zenei világába.
A Not Afraid to Fall csak dob, basszus és ének, klassz kis szám, de picit unalmas. Kár, hogy az album a vége felé kicsit ellaposodni tűnik. A következő szám erősen emlékeztet az All Day and All of the Night című KINKS számra. Ez végig így marad, a dal ugyanis ennek egy kifejezetten eredeti feldolgozása. A zárószám a Demon Gasoline, ami az album eleji remek rockos vonalat idézi fel. Ez a dal jól össze is foglalja az egész albumot, kilencvenes éveket idéző METALLICA a felütésben, klasszikus rock szöveg és tipikus hetvenes évek beli rock a refrén. Sikeres befejezés.
Röviden: A harmadik album köztudottan meghatározó egy együttes életében. Szégyen, hogy nem ismerem a THE TROUSERS első két albumát, de ha tényleg a Freakbeat világa lesz a magyar banda zenei világának irányadója, akkor van okom az optimizmusra, és az is biztos, hogy nem fogom őket szem elől téveszteni.
Hallgatásra ajánlom: „I Get Around“ (siehe Video), „Sister Sludge“, „Under the Wheel“, „Electric Garden“